Húsvét

Húsvétkor nemcsak Jézus feltámadását ünnepeljük, hanem a sajátunkat is. A húsvét éjszakai liturgia a sötétséggel kezdődik. Tudatosan kitartunk sírunk sötétségében. Együtt várunk a sötét templomban. Ekkor azonban a diakónus a húsvéti gyertyával belép a templomba – és az egyetlen gyertya fénye bevilágítja a sötétséget. Ezt a fényt szétosztják a híveknek, akik szintén magukkal hozták húsvéti gyertyájukat. Sokan maguk díszítik ki ezt a gyertyát: olyan szimbólumokkal, amelyek számukra életet és világosságot jelentenek. Ezt követően, amíg a diakónus a csodálatos Exultetet énekli, égő gyertyájukkal mindannyian megvilágítják saját sötétségüket, hogy így világosság támadjon szívükben, hogy a húsvéti nap bennük is felragyogjon és elűzzön minden sötétséget. Krisztus világossága szívünk minden sarkába szeretne behatolni, el akarja vinni az élet melegét a belső hidegbe, az elevenséget a dermedtségbe, a bizalmat a félelembe. A húsvéti ünnepléshez hozzátartozik az Alleluja-ének. A böjti idő negyven napja után húsvét éjszakáján először hangzik fel az Alleluja. Hogy hozzászokjunk a húsvéti ének örömteli zengéséhez, háromszor énekeljük el, egyre magasabb hangon, és így egyre mélyebben hatol a szívünkbe, elűzve onnan minden gyászt. A feltámadást meg kell énekelni. Hangosan kifejezésre kell juttatni. Nem elég, ha csak az eszünkkel hiszünk benne. A test fel akar támadni. Ez történik meg az énekben. Éneklés közben növekszik bennünk a szeretet aziránt, akiről éneklünk. A húsvéti Allelujával felemelkedünk a szeretet misztériumához, amely erősebb, mint a halál. A Jézus feltámadása fölötti örömöt, s vele a saját feltámadásom fölötti örömöt csak akkor fogom valóban átérezni, ha teljes szívből éneklek. Az egész embernek énekké kell válnia. Csak így tudja megérezni a szeretetet, amelyet a Feltámadott fel akar ébreszteni benne. Az éneklő szeme előtt kirajzolódik annak a képe, akiről énekel. Megsejtjük, hogy a Feltámadott közöttünk van, és részesít bennünket feltámadásának teljességében és szabadságában.
 Húsvét az élet ünnepe. Azt ünnepeljük, hogy az élet legyőzte a halált. Krisztus legyőzte a halált. Az élet erősebb, mint a halál, többé nem lehet elpusztítani. Ezt az Életet meg kell ünnepelni. Az Eukarisztia ünnepi lakomájában Őt ünnepeljük. Őt ünnepeljük akkor is, amikor boldog húsvétot kívánunk egymásnak. Új együttlétre van szükség.
 25 éven át vezettem húsvéti lelkigyakorlatokat fiatalok és ifjú felnőttek számára. Az volt a gyakorlat, hogy húsvétkor a fiatalok átölelték egymást: közösen örültek a feltámadásnak. Táncra is kerekedtek egymással. Megérezték, hogy a feltámadást a testtel is ki kell fejezni. A táncban lehullnak a béklyók, amelyek fogva tartottak bennünket. Megsejtünk valamit testünk szabadságából és szépségéből, és áttáncoljuk magunkat az életbe, amelyet a Feltámadott ajándékoz nekünk.
 A húsvétot 50 napon át ünnepeljük. A húsvét át akarja változtatni hétköznapjainkat. Hétköznapjainkban dől el, hogy vajon húsvétkor csak egy eufórikus hangulatnak engedtünk, vagy életünk kellős közepén is megtörtént a feltámadás. Fokozatosan begyakoroljuk magunkat a feltámadás életébe. Megtanuljuk, hogy újra és újra fel kell támadnunk, ha a munkánkban valami balul üt ki, ha a kapcsolatainkban konfliktusok támadnak, ha kudarcot vallunk és csalódunk önmagunkban. A feltámadás azt jelenti, hogy ismételten felkelünk, ha elestünk, nem maradunk fekve. A feltámadás azt jelenti, hogy a Feltámadott velünk van.
 Krisztus mindig a másik partról lép az életembe, hogy megmutassa nekem: a feltámadás sikeressé változtatja a sikertelent, a halott élővé lesz, a sötétség világossá. A feltámadásba vetett hit meggyógyítja megsebzett életemet és arra tanít, hogy feltámadjak az igazi életre, arra az életre, amelyet Isten gondolt ki számomra. A feltámadás már itt és most az életre akar megtanítani. Azt ígéri, hogy ez az élet átlépi a halál küszöbét is, és nem semmisíthető meg, mert Jézus halálával és feltámadásával a szeretet mindenkorra legyőzte a halált.

Anselm Grün: Húsvéti módon élni