Gondolatok mindenszentek és halottak napján
Gondolatok mindenszentek és halottak napján
Mindenszentekre és halottak napjára mindig lucskos-fagyos borúba borul az idő, mintha meg akarná jeleníteni a szeretteink hiánya okozta szorító félelmet: Csak ennyi az élet?, ködös-nyirkos homályával eltakarva a mérhetetlen isteni szeretet és irgalom vigaszának és reményének jótékony melegét.
Ennyi az élet? Ennyi! S mégis több! Túlterjed létünk megtapasztalható korlátain. Gyökereit a múltba ereszti, és ágait a jövőbe nyújtja-tárja, így válva az öröklét kitörölhetetlen részévé. Halottaink sírjánál összeér profán és szent, erőfeszítés és kegyelem.
E két szent nap alkalmat adhat arra, hogy válaszokat keressünk és találjunk életünk és identitásunk nagy kérdéseire: Ki vagyok? Honnan jöttem? Hová tartok? Szeretteinkre, őseinkre emlékezve végiggondolhatjuk, milyen örökséget – üzeneteket, mintákat, modelleket – kaptunk tőlük. Ezek közül melyekre tekintünk kincsként, és mi okozott bennünk gyógyíthatatlannak tűnő sebeket? Mit vetünk el belőlük, és mit szeretnénk továbbvinni magunkkal, átadva azt gyermekeinknek és unokáinknak? A jó megtartása és megerősítése, valamint a rossz megértése és megbocsátása természetesen nem megy egy nap alatt, élethosszig tartó folyamat, sőt kitartást követelő nehéz és kemény munka.
Családfánkat hitünk fényében szemlélve azonban felfedezhetjük, hogyan mutatkozik meg benne nemzedékeken átnyúlóan Isten kegyelme, hogy életünkben a jó és rossz – Isten üdvözítő tervének részeként – egyaránt növekedésünket szolgálja.
E két napon mondjunk köszönetet és adjunk hálát őseinkért és elhunyt szeretteinkért, a tőlük kapott ajándékokért és sebekért, és helyezzük mindezt az értünk önmagát kiüresítő és velünk sorsunkban osztozó Isten ingyenes és gyógyító szeretetébe!
Hernádyné Szemere Rita
